loader

Fogkoronák

Fogkoronák

Mikor javasolt egy fog bekoronázása?

  • Az első és leggyakoribb eset, amikor a fog nagy része már elszuvasodott, vagy nagy amalgám töméssel látták el és a tömés eltávolítása után kevés foganyag marad.
  • Egy másik szempont lehet az esztétika. Enyhébb fogdeformáció és erősebb elszíneződés esetén is fog korona javasolt.
  • A harmadik eshetőség, akkor jön számításba, amikor valaki elveszíti egy fogát és nem szeretné fogimplantátummal pótoltatni. Így a foghiány melletti szomszédos fogakat bekoronázzák, így a két korona tart középen egy úgynevezett hídtagot, ami a hiányzó fogat pótolja.

A fogkorona kezelés menete:

Amennyiben a bekoronázandó fog panaszmentes, az első lépés a fog lecsiszolása. A beavatkozás után a maradék fog érzékennyé válik a külső hatásokra, ezért azonnal ellátjuk egy ideiglenes műanyagkoronával, amíg a végleges korona elkészül.

Az előkészítés után esetlegesen próbákra van szükség, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Az első próba a korona vázával készül (fém vagy cirkónium vázzal), majd ezután kerül a vázra a kerámia felület.

Ebben a fázisban is készítünk egy úgynevezett nyers próbát, ahol már a végleges korona színe és forma látható. Ebben a szakaszban még sok változtatás lehetséges, ami az esztétikát illeti.

A saját fogtechnikai labor kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a páciensek mindennemű változtatással kapcsolatos kívánságát kielégítsék. Amennyiben a nyerspróba során elérték a kívánt színt és formát, a koronát egy lakréteggel együtt a végleges állapotára kiégetik.

Az átadástól számított három éven át vállalunk garanciát a koronák és hidak javítására, amennyiben a páciens a kötelező féléves kontrollnak fogászatunkon eleget tesz. CAD-CAM technika A cirkon koronák elkészítésénél létezik egy olyan eljárás, amikor a korona vázát nem kézzel mintázzák meg, hanem egy gép segítségével. Az úgynevezett CAD-CAM módszernél egy gép letapogatja a lenyomatból készült mintát és a bescannelt kép alapján kivágja a cirkónium tömbből a vázat.

Nyitva tartás

  • Hétfő 09:00 - 17:00
  • Kedd 09:00 - 17:00
  • Szerda 09:00 - 17:00
  • Csütörtök 09:00 - 17:00
  • Péntek 09:00 - 17:00
  • Szombat Zárva vagyunk
  • Vasárnap Zárva vagyunk

Kapcsolat

Keressen minket bizalommal!

Keressen minket bizalommal!
Magyarország: +36 96 566 424
Ausztria: +43 800 291 243
Németország: +49 800 291 2431

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Telefonon

Magyarország: +36 96 566 424
Ausztria: +43 800 291 243
Németország: +49 800 291 2431